A nemzetközi nőnap az 1900-as évek elejére nyúlik vissza. A létrejöttének oka, a nők

tiszteletének, egyenjogúságának kihangsúlyozása, megerősítése volt.

Az első ehhez köthető esemény 1857-ben volt, amikor New Yorkban textilipari nődolgozók

az egyenlő fizetésért és emberibb körülményekért rendeztek tüntetést.

Később a munkásmozgalom fejlődésének keretében a nők egyenjogúságának kérdése egyre

inkább előtérbe került és többféle időpontban rendeztek nőnapot az évek során, majd 1917-

ben Oroszországban március 8-án nők vonultak az utcára kenyérért és a békéért.

Ezután vált március 8-a véglegesen a nőnap dátumává, és azóta is a legtöbb országban ekkor

tartják.

Magyarország 1913-ban csatlakozott a nőnapi felhíváshoz, majd 1948-ban kötelezővé vált a

nőnap ünneplése.

Manapság inkább a virágajándékozás jellemző ezen a napon.